Kategória: Emberek

Michelangelo bevásárlólistája

Michelangelo Buonarroti, bár önmagát kizárólag szobrászként aposztrofálta, mégis maradandó alkotások fűződnek a nevéhez a festészet, az építészet és a költészet területeiről is. Nagyságát bizonyítja, hogy sosem készített részletes előkészítő terveket szobraihoz, kizárólag apró, elnagyolt...

Sztálin is volt gyerek

Gyermekkora mindenkinek volt, még akkor is, ha egy-egy ember képe már idősebb “kiadásban” ég bele a tudatunkba. Emlékezzünk csak Louis de Funès francia komikus színészre, akinek feledhetetlen filmjeivel már nagyapa korában találkozhattunk. Az alábbi...

A világ legszegényebb elnöke

A 78 éves José Mujicát, Uruguay első emberét, gyakran nevezik a világ legszegényebb elnökének. Megválasztását követően lemondott a fényűző elnöki palotáról, és maradt inkább másfélszobás vidéki házában feleségével és háromlábú kutyájával. Az üresen álló...

103. születésnapján kirúgott a hámból

Az idős asszony, Evelyn, elhatározta, hogy születésnapján mindent bepótol, amit 102 év alatt elmulasztott, s hogy igazán emlékezetessé teszi az ünnepet. Karon fogta unokáját, és elkezdte megvalósítani az őrült ötleteket. Első útjuk egy étterembe...

mila-kunis

Döbbenetes: sztárok smink nélkül

Hírességek. Felnézünk rájuk, sokszor félistenként tiszteljük őket. Észrevétlen formálnak minket, divatokat, trendeket teremtenek, s mi vakon követjük őket. Gazdagok, elérhetetlenek és gyönyörűek. Illetve… Az alábbi fotókat elnézve néhány sztár mellett szemrebbenés nélkül elmennénk az...

pa

A hangutánzó ember a Rendőrakadémiából ma

A filmbéli fakabát becsületes neve Michael Winslow, és ha másról nem is, arról biztosan mindenkinek beugrik, hogy ő az a fickó, aki a Rendőrakadémia filmekben mindenféle hangot adott ki magából. Most pedig emelje fel...

students dorms

Egyetemisták, ha unatkoznak - kreatív videó

Régóta köztudott, hogy a legnagyobb bulikat a felsőoktatás kollégiumai körül kell keresnünk. Aztán, ha jön a vizsgaidőszak vagy megy valahogy, vagy kopp van. Általában azért - átkokat szórva ugyan - de menni szokott. Azonban...

01

Optikai illúziók az arcon

Egy orosz fotós, név szerint Alexander Khokhlov, illetve egy sminkművész, Valeriya Kutsan nem mindennapi vállalkozásba vágta a fejszéjét. Modelljeik arcát festővászonnak használva hihetetlen optikai illúziókat “állítottak elő”. A végeredmény egészen elképesztő lett, a sminkeknek...

fairplay

Ilyen az igazi sportember

Valahogy így néz ki az, amikor egy embernek nem száll el az agya a sportsikerektől, s egy percre sem felejti el azt, hogy honnan indult. Ha a sport többek között a példamutatásról is szól,...