Az életét tette fia boldogulására - szívfacsaró történet

A kötelék egy gyermek és a szülő között olyan erős lehet, mint a hajókötél, éljenek bárhol is a világon, történjen bármi is az életben. Tonnányi súlyt képes megtartani, s nem szakítja a viharos tenger sem. Az alábbi fényképek hihetetlen sebességgel járták be a világhálót, s melengették meg több tízezer ember szívét.

A thaiföldi földműves roppant nehéz körülmények között élt feleségével egy isten háta mögötti dél-ázsiai kis faluban. A házaspárnak esélye sem volt elszakadni az eke mellől, ennek ellenére boldogan és tisztességesen teltek mindennapjaik, sőt a feleség hamarosan várandós is lett. Az asszony belehalt a szülésbe. Az édesapa egyedül volt kénytelen felnevelni egyetlen fiukat, s igyekezett neki mindent megadni, amire egy gyermeknek csak szüksége lehet, s amit a nélkülözésben elő tudott teremteni.

Ésszel szinte felfoghatatlan erőket mozgatott meg, elhatározta, hogy fiának más jövője lesz, mint ami neki jutott osztályrészül. A fiút főiskolába íratta, s még keményebben kezdett dolgozni, hogy a tandíjat elő tudja teremteni gyermeke számára.

A fiú végül sikeresen lediplomázott, s frissen végzettként alig várja, hogy kamatostul visszaadja mindazt a jóságot, amit édesapjától kapott az életében. Igazolva mindazt, hogy a szeretet jó befektetés. (forrás)

Oszd meg te is barátaiddal a thaiföldi földműves történetét!

 

Hozzászólások

hozzászólás

Olvass bele ezekbe is...