A világ legveszélyesebb útja egy csésze teáért

Talán kicsit hatásvadásznak tűnhet a cím, de valóban erről van szó. A hajmeresztő túra kezdete a Mennyei lépcső tövében indul a Huashan hegyen, Kínában. A hegyoldalba vájt lépcsőfokok olyan meredeken tartanak felfelé, hogy szinte nem is látni a végüket. Pedig ez még csak a kezdet.

A kaptató kis falvakon, apró házak között kígyózik, míg végül egy kötélpályás felvonóba nem torkollik. A megpróbáltatások csak itt kezdődnek el igazán. Bár a helyi szabályok nem tiltják, de épeszű ember nem halad tovább innen valamiféle biztosítókötél nélkül.

01

Az út ugyanis (sokszor erősen korhadt) sziklára erősített pallókon vezet tovább, amik szerencsés esetben egy-egy ácskapoccsal vannak egymáshoz erősítve. Kapaszkodónak bizalomgerjesztő rozsdás láncokat használhatunk a gyakran több száz méteres őrjítő mélység felett.

Mivel ezer szónál is többet ér egy kép, nézzük, hogy néz ki mindez fotókon. (forrás)

02

Apró házak között vezet az út03

A lépcső és a felvonó csak a kezdet04

Bizalomgerjesztő, nemde?05

Szédítő magasság…06

…rémisztő mélység07

Az út ezen a ponton függőlegesen folytatódik08

Már közel a cél09

Az út vége, az egykori taoista templomból kialakított teaház10

 

Hozzászólások

hozzászólás

Olvass bele ezekbe is...